Októberben a harmadik tornyot is átadták a tulajdonosoknak - a TROX high-tech egységei biztosítják a jó és tiszta levegőt a TrIIIple épületegyüttesben. Összesen tíz kombinált X-Cube és több mint 30 elszívó légkezelőgép került beépítésre. Ezen készülékek teszik lehetővé a kedvező lakásklímát, az optimális munkakörülményeket, és a komfortos életet a neves Henke Schreieck építészcsapat által tervezett sokemeletes épületegyüttesben, amely messziről látható a TownTown üzleti városrész és a bécsi Práter között.
A három egymás mellett álló torony több mint 100 méterrel emelkedik a talajszint fölé. Az egyes és kettes torony mintegy 500 lakásnak kínál helyet. Harmadik toronyház, mintegy 670 lakás diák és fiatal szakember számára nyújt otthont. A TrIIIple emellett többek között szupermarketet, éttermet, kávézót és óvodát is magába foglal.
A TROX Austria csúcstechnológiás rendszerei friss levegő ellátást, optimális beltéri klímát biztosítanak, valamint kiszűrik a nemkívánt szagokat és szennyező anyagokat a levegőből. "A projekt nagyon kiterjedt volt a tervezést illetően" - mondja Norbert Lex, a TROX Austria értékesítési vezetője. "Az a tény, hogy a Covid-19-járvány miatti korlátozások ellenére sikerült betartanunk az összes határidőt, már önmagában nagy büszkeségel tölt el."
A projekt legfontosabb adatai:
A TrIIIple tornyokban összesen több mint 40 légkezelőgép került beépítésre: tíz kombinált X-CUBE 2700 m3 és 13 000 m3 közötti levegőmennyiséggel és több mint 30 elszívó egység 900 m3 és 5700 m3 közötti óránkénti légmennyiséggel.
A lakások elszívó egységei egy ventilátorból és egy speciális szűrőből állnak, amely megszűri a szagokat és a szennyeződéseket.
A szupermarket és az irodák szellőzőrendszerei forgódobos hővisszanyerővel vannak felszerelve. Az irodák optimális beltéri klímája érdekében a megfelelő rendszert gőz-légnedvesítővel szerelték fel - ez lehetővé teszi akár 45 százalékos relatív páratartalom elérését a helyiségben.
Az éttermi, kávézói, óvodai és kereskedelmi használatra szánt befújó szellőzőgépek két szűrőfokozatot, lemezes hővisszanyerőt, valamint fűtő-hűtő regisztereket tartalmaznak.
A levegő elszívó egységek úgy vannak kialakítva, hogy szükség esetén aktívszén szűrővel is felszerelhetők a nemkívánt szagok kiszűrésére.
1. kép: A TROX friss levegőt biztosít a TrIIIple tornyokban © TROX / DERFRITZ
2. kép: Tíz kombinált X-Cube-ot telepítettek a TrIIIple komplexumban © TROX
3. kép: Norbert Lex büszke a TROX csapatára és egy újabb sikeres projektre © TROX
Oldal megosztása
Oldal ajánlása
Oldal ajánlása, hivatkozás küldése e-mailben.
Oldal megosztása
Köszönjük, hogy ajánlott minket!
Ajánlását elküldtük és hamarosan meg kell érkeznie.
Kapcsolat
Hol tartózkodik Ön?
Adja meg üzenetét és kérése típusát
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735
Kapcsolat
Köszönjük üzenetét!
Az üzenet elküldve, hamarosan feldolgozzuk. Szervizigényekkel foglalkozó részlegünk a lehető leghamarabb felveszi Önnel a kapcsolatot.
Általános, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseivel a következő telefonszámokon is fordulhat hozzánk:
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735
Kapcsolat
Hol tartózkodik Ön?
Adja meg üzenetét és kérése típusát
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735
Kapcsolat
Köszönjük üzenetét!
Az üzenet elküldve, hamarosan feldolgozzuk. Szervizigényekkel foglalkozó részlegünk a lehető leghamarabb felveszi Önnel a kapcsolatot.
Általános, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseivel a következő telefonszámokon is fordulhat hozzánk:
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735