TROX AKADÉMIA

A TROX ügyfeleivel és partnereivel mélyrehatóan megosztja tapasztalatait a TROX AKADÉMIÁN. A TROX megbízható partner egy épület teljes életciklusa alatt, új vagy felújított épületek esetén egyaránt.

Szemináriumok széles és izgalmas palettáját kínáljuk. A rendezvényeket a TROX és szakmailag elismert szakértők tartják.


A TROX AKADÉMIA világszerte minden alkalmazottjának jól felépített szakmai képzéseket kínál, hogy ezzel is folyamatosan ösztönözze személyes, szakmai és értékesítési képességeik fejlesztését.


Nagyobb tudás, nagyobb érték – Önnek is, nekünk is.

A kapcsolatokhoz 

A MEGÉLHETŐ TECHNOLÓGIA

Eseményeinken a szakértők által tartott oktatás mellett lehetősége nyílik gyakorlati tapasztalatokkal is mélyíteni tudását. Központunkban első kézből tapasztalhatja meg a TROX innovatív technológiáját.

A légáramlási stúdióban tett látogatás során vizuálisan is demonstráljuk a számtalan levegőforgató rendszer működését, tűzvédelmi központunkban pedig valódi technológiai élményekben lehet része. A szakmai témák interaktív tananyagai számtalan érdekes példát és bemutatót tartalmaznak, melyek segítenek a résztvevők tudásanyagának mélyítésében az adott témakörre vonatkozóan.  

A TROX LÉGÁRAMLÁSI STÚDIÓ

Több terméken és rendszeren, számos beszerelési helyzetben mutatja be a légáramlatok viselkedését zárt légtérben.
Elárasztásos rendszerű, perdület- és padlóbefúvók, indukció a mennyezeten és a padlón, valamint homlokzati szellőztető rendszerek.

TROX SZOLGÁLTATÁSOK

production {"X-Frame-Options"=>"SAMEORIGIN", "X-XSS-Protection"=>"1; mode=block", "X-Content-Type-Options"=>"nosniff", "X-Download-Options"=>"noopen", "X-Permitted-Cross-Domain-Policies"=>"none", "Referrer-Policy"=>"strict-origin-when-cross-origin", "Content-Security-Policy"=>"frame-ancestors 'self' https://api.scrivito.com https://punchoutcommerce.com https://www.trox.de https://trox-extern.com https://psp40.onventis.com https://psp22.onventis.com https://trox4u.troxgroup.com", "Strict-Transport-Security"=>"max-age=31536000; includeSubDomains", "Content-Type"=>"text/html; charset=utf-8"}

Oldal megosztása

Oldal ajánlása

Oldal ajánlása, hivatkozás küldése e-mailben.

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Oldal megosztása

Köszönjük, hogy ajánlott minket!

Ajánlását elküldtük és hamarosan meg kell érkeznie.


Kapcsolat

Hol tartózkodik Ön?

Adja meg üzenetét és kérése típusát
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Kapcsolat

Köszönjük üzenetét!

Az üzenet elküldve, hamarosan feldolgozzuk. Szervizigényekkel foglalkozó részlegünk a lehető leghamarabb felveszi Önnel a kapcsolatot.
Általános, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseivel a következő telefonszámokon is fordulhat hozzánk:
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735

Kapcsolat

Hol tartózkodik Ön?

Adja meg üzenetét és kérése típusát
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735

Attachment (max. 10MB)

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Kapcsolat

Köszönjük üzenetét!

Az üzenet elküldve, hamarosan feldolgozzuk. Szervizigényekkel foglalkozó részlegünk a lehető leghamarabb felveszi Önnel a kapcsolatot.
Általános, termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseivel a következő telefonszámokon is fordulhat hozzánk:
Tel.: +36 (1)212-1211 | Fax: +36 (1)212-0735